A bÓÓk!

Már említettem régebben, hogy van egy házaspár akikhez járok, a bácsi vak. Az idők folyamán nagyon összeszoktunk, a bácsit kétnaponta én segítek fürdetni, testápolni, öltöztetni meg ilyesmi. Közben a néni is nagyon beteg lett, komoly műtéten esett át, most lábadozik belőle, hála Isten úgy tűnik elég jól átvészelte. Mindketten nyolcvanon fölül vannak, 60 éve házasok.
A bácsi eléggé ragaszkodik hozzám, persze teljesen megértem, hisz ha mondjuk egy fodrász vagy egy szerelő beválik, ahhoz mindannyian ragaszkodunk, a fürdetés meg amúgy is eléggé intim dolog.
A múlt héten tanfolyam miatt két nap nem tudtam hozzájuk menni, ráadásul a kolléganőm is beteg lett, így ő sem helyettesíthetett. Megbeszéltük, hogy nem baj, ott van náluk most segítségnek a sógornő, majd ketten megfürdetik a bácsit. Azonban mikor a hiányzás után megjelentem náluk, kiderült, a bácsi nem volt hajlandó a sógornővel meg a feleségével fürdeni, rám várt.
Egyszer régebben a fia felügyelt rá, mikor a feleségének el kellett mennie a városba, de vele sem volt hajlandó fürdeni, inkább megvárt engem. Igaziból abszolút megértem ezt is, én mégiscsak ezeket a dolgokat csinálom rendszeresen, így biztonságban érzi magát.
Ma mikor odaértem hozzájuk, a néni meséli, hogy hétvégén náluk járt a fiuk.
-Itt volt János, nem is tudom mondjam-e, ne mondjam, hogy mit mondott rólad.
Én csak mosolyogtam, volt már hasonlóban részem, mikor nénijeim gyerekei ezt-azt megjegyeztek rólam a szüleiknek.
-Mondja csak!
-Hát azt mondta: Az a kemény húsú hegymászónő, nem csodálom, hogy apám ragaszkodik hozzá!

Azt hittem hanyatt vágódok a kacagástól.
Hát kell ennél nagyobb bók egy középkorú gondozónőnek? :-D