Kosztosaim

No most nem Hubára és Bödönre gondolok, hanem a madárkákra.
Nincs valami hiper-szuper etetőm, csak egy fa tálcaféle lóg a négy sarkánál felfüggesztve madzagokon a gangon, abba szórom a magokat és a fekete dióbelet. Leginkább verebecskék járnak rá, ők ketten-hárman is beleülnek és szép békésen eszegetnek egymás mellett. Aztán időnként odaröppen egy cinege, kikap valamit és már tova is suhan. Néha az ereszcsatornán üldögél, onnan les lefelé a tálcára.
Valakitől láttam, hogy almát szúr faágra, így én is kipróbáltam ezt a módszert az udvar közepén kiszáradt ágas-bogas bokornál. Jó ideig nem történt semmi, viszont amint leesett a hó és bekopogtak a nagy mínuszok, csipegetés nyomait vettem észre a fagyott almákon. Sajnos mire hazaérek már szürkül, nem járnak akkorra a madárkák, de a legutóbbi szombaton végre sikerült kilesnem egy kékcinegét és azt a gyönyörű fenyőrigót, akik vendégei lett az almabokornak. Nagyon megörültem nekik. Alacsony kis bokor, nálam is kisebb, s Huba időről időre hajtóvadászatot tart az udvarban, de az én szépséges fenyőrigóm mégis kitart mellette, azóta is láttam már.
Nincs nagy fajgazdagság hát az etetőmön, de sebaj. A feketerigó a tőkén maradt otellót dézsmálja, s hátul a naspolyafára is erősen rájár valaki, szóval ha szerényen is, de vannak kosztosaim. Képekkel sajnos nem szolgálhatok, mert az ablaktól messzebb van az etető, kénytelenek lesztek a fantáziátokra hagyatkozni. :-)
Bizony itt harmadik hete tartja magát a hó és a fagy.