Ma kemény szolgálatban vettem részt: madárfészket őriztünk.
Eleinte hűvös volt az idő, kissé átfáztunk, de aztán lassan kimelegedett.
Az erőtfeszítő munkában gyakran törölgettem a homlokom, ugyanis ha kisütött a nap ki kellett másznom a hálózsákból, ha beborult, vissza kellett bújnom. :-D Közben hatalmas izommunkával a könyvben is lapoznom kellett néha, aztán meg nem is beszélve az evésről, ivásról, pisilni járásról.
Rengeteg felbőszült kirándulót kellett erőszakkal visszatartanunk a vándorsolyóm fészkének megközelítésétől. De tartottuk a frontot férfiasan.
Közben alig bírtam szakítani kis időt egy-két kép elkészítésére.
Pipulka fészket őriz
Távcső halmaz
Már Katicivel is megfigyeltük a Mecsekben, hogy nincs egyetlen levél sem a fákon, amin ne lenne lyuk. No ezek a lyukak azóta csak szaporodtak, valami fertelmes hernyójárás zajlik az erdőben, tényleg nem találni ép falevelet. Ráadásul ezek a folyton falatozó hernyók, folyton kakálnak is. Úgyhogy heverészésünk közben állandóan esőcsepegéshez hasonló hangot hallottunk. Kicsit fura volt belegondolni, hogy egyhuzamban potyog ránk a szar, de ez volt az igazság. :-) Minden telis teli volt az apró fekete ürülékkel.
Délután 4 körül aztán jött egy sötétebb felhő, úgy döntöttünk hát, ideje befejezni a szolgálatot.
Még megnéztünk egy felújított menedékházat, ami valóban gyönyörű és hiperszuper kinézetű, de tök üresen tátongott a négy napos hétvége ellenére is. Gondolom nem az egyszerű bakancsosokhoz szabták az árakat, vagy ki tudja. De jó sokat költhettek rá, az egyszer biztos. Hát most ott díszeleg az erdő közepén hatalmas üvegablakaival, fa bútoraival, mint valami wellness központ vendégek nélkül.
Hazafelé, már a falu határában álló panziónál jártunk (blogtalisok, tudjátok a mi kulcsosházunkkal átellenben), mikor szembe jött egy motoros, le is állt mellettünk. Egyenruhában volt, de csak akkor tudtuk beazonosítani a természetőrt, mikor kihámozta magát a ruháiból. Az eset kísértetiesen hasonlított egy régi esetre, ami ugyanitt játszódott le, csak akkor a motoros természetőr hámozkodás közben becsípte egy cipzárba a szakállát, mi meg röhögve figyeltük. Kobak még babakocsiban kalimpált akkoriban.
De ez a természetőr nem az a természetőr volt, hanem egy másik, aki nagyon fura fickó, sose tudtam kiigazodni rajta. Az első találkozáskor magázott, de én rögtön mondtam, jaj, ne máár, tegeződjünk. Amúgyis csak pár év korkülönbség van köztünk. De ő nem foglalkozva a kérésemmel, továbbra is kategorikusan magázott. Baromi hülyén éreztem magam, nem tudtam hová tenni. Megalázónak tartja, hogy leereszkedjen hozzám, vagy urizál, vagy mi a fittyfene?? Többedik kérésre sem változott a helyzet, úgyhogy az az érdekes dolog alakult ki, hogy ő magázott, én meg tegeztem.
Nem tudom, most mi lelte, de leugrott a motorról, hogy meghív minket valamire, már indult is a panzió felé.
-A fiatalasszonynak egy kólát?-nézett be a terepjáró ablakán.
-Nem iszom kólát.
-Akkor mit iszik?
-Forrásvizet.
-Mint a madárka? (no ezzel legalább akaratlanul is ráhibázott)
Eltűnt az épületben, mire Éva gyorsan kiszállt a kocsiból:
-Na nekem ehhez nincs kedvem, megyek gyalog tovább. Nem jössz?
-De itt a csomó cuccom, azt nem tudom gyalog haza cipelni.
Meg hát Petit se akartam cserben hagyni.
Éva lelécelt, mi meg már láttuk is, hogy jön az ipse két sörrel, meg még valamivel a kezében.
-Tessék a kóla helyett hoztam nyalókát-tolt elém a fa asztalon egy jégkrémet.
Nyalóka, ja. Hirtelen mozdulattal visszatoltam:
-Nem eszem meg, ha nem tegeződünk!
Igen jó kedve lehetett, mert tíz év után megtört a jég.
Aztán ment a szó a szokásos mindenféléről. Politikáról, a Nemzeti Park és az erdészet közti állandó háborúskodásokról, a fatelepítéseiről, amit ő csinál, hogy majd ha az öregotthonban lesz tudjon új gumit venni a tolószékére (legalábbis így mondta), a felújított menedékházról. Érdekes módon a fészekről nem tudott, amitől jöttünk, pedig az ő területén van. Csodálkozott is. Viszont felvilágosított minket, hogy a környéken található pár fekete nyárfa különleges példány, mert annyira el vannak szigetelve, hogy nem tudtak megfertőződni, nincsenek hibridek.
-Elmondjam hol vannak? Na figyeljetek, na figyeljetek!
Aztán azt is elmondta, na figyeljünk, na figyeljünk, hogy hol vert tanyát a hód. És azt is megtudtuk, hogy a tölgyfák okos fák, mert két hajtást hoznak, s ha az elsőt le is eszik a hernyók, ott a második.
-Miért, a többi fa tehet róla, hogy nem olyan?-kérdeztem furcsán.
-Nem tehet.
-Akkor ők miért buták?
No mindegy. Szóval beszélgettünk, vagyis inkább ő beszélt, pedig Peti barátomnak is van jó kis mondogatója, de most még ő sem jutott igazán szóhoz. Én meg főképp nem.
Egyszer már hangosan felröhögtem, mert olyan tudálékosan magyarázott, hogy nem bírtam tovább.
Már indulni készülődött, mikor hirtelen ki tudja miért, tán magyarázkodni akart miért tart az úton arrafelé, amerre tart, vagy csak dicsekedni akart, vagy hirtelen érzelgős állapotba került, bár nem voltunk soha vele valami bizalmas viszonyban, de ezt bökte ki:
-Én meg vénségemre megkergültem.
Csak néztünk rá kérdőn.
-Szerelembe estem.
Hűha! Na tessék! Azt tudtam, hogy elég szoknyavadász, de hogy szerelembe essen, no ez újdonság volt.
-Egy bájos fiatal hölgy, most hozzá megyek.
-És hány éves az a fiatal hölgy?-kíváncsiskodtam.
-Negyven.
-Jah, azt hittem huszonöt vagy ilyesmi.
-Ááá, 53 éves vagyok, olyat már nem kapok.
S mielőtt további információkhoz jutottunk volna, felpattant a motorjára és elszáguldott a bájos fiatal hölgy felé.
No hát így volt. Becsszó, nem hazudok. :-)
